Üzletünk

 

RÓLUNK

Bababoltunk eleinte 2007-től kizárólag interneten keresztül szolgált ki vásárlókat.
A beérkező, és növekvő igények alapján 2009. áprilisában megnyitottuk üzletünket Baby Bolt néven Miskolc egy belvárosi lakótelepén. Ekkor még vásárlóinkat szűkös helyen, de annál nagyobb szeretettel vártuk, és próbáltunk számukra minél több árut kínálni. Termékeink nagy részét ekkor a babaruhák, pelenkák, és kétfunkciós babakocsik tették ki.

Az idő és az igények azonban elég hamar bebizonyították, hogy innen költöznünk kell, kinőttük a helyet.
2010 január 1-től Miskolc város sétálóutcáján várjuk kedves vásárlóinkat, ahol nagyobb helyen kibővült árukészlettel találkozhatnak velünk.
Megtalálhat nálunk mindent amire csak babájának szüksége lehet.
Árainkat igyekszünk úgy alakítani hogy mindenki megtalálja a pénztárcájának megfelelő terméket. Folyamatosan szem előtt tartjuk hogy a legjobb minőséget a legkedvezőbb áron kínáljuk vásárlóinknak.

Nagy gondot fordítunk iker babás vásárlóinkra, számukra minden termékünkből 5 % kedvezményt biztosítunk.

Nálunk már akár első vásárlásától igénybe veheti törzsvásárlói rendszerünket, és ehhez mindössze 5 ezer forintért kell az első alkalommal vásárolnia. Törzsvásárlóinknak a vásárlás összegéből biztosított kedvezményeken túl további akciókat is biztosítunk.

Üzletünkben nagyon sok olyan terméket talál, amellyel web-áruházunkban nem találkozhat.

Bízunk abban, hogy hamarosan Ön is felkeres minket .Várjuk szeretettel.


2010 január 4-től új üzletünkbe várjuk kedves régi és új vásárlóinkat

FISHER & BABY Babaszaküzlet

Baby Point Márkakereskedés

3530 Miskolc,Széchenyi u.64


 


Fisher & Baby Babaszaküzlet nagyobb térképen való megjelenítése

Miskolci Bababoltunk Nyitvatartása:

Hétfő

12:00 - 17:00

Kedd

  9:00 - 17:00

Szerda

  9:00 - 17:00

Csütörtök

  9:00 - 17:00

Péntek

  9:00 - 17:00

Szombat

  9:00 - 12:00

Vasárnap

Zárva

Telefon: 30/471-4487

 

Internetes áruházunk és a bolti áraink időnkét különbözhetnek egymástól.

Megértésüket köszönjük

Fisher Price, Babakocsi, Bababolt Fisher Price, Babakocsi, Bababolt

Eurocart lira4 babakocsi

Eurocart lira4 babakocsi
35990,- Ft 
29990,- Ft 

Fisher Price, Babakocsi, Bababolt Fisher Price, Babakocsi, Bababolt Fisher Price, Babakocsi, Bababolt
Fisher Price, Babakocsi, Bababolt Fisher Price, Babakocsi, Bababolt

Chipolino Trini 3 Blue Sport babakocsi
Chipolino Trini 3 Blue Sport babakocsi
27990,- Ft 
17990,- Ft 


Meglepetés kockák krokodil
Meglepetés kockák krokodil
10490,- Ft 


Fisher Price Járássegítő
Fisher Price Járássegítő
15635,- Ft 
9590,- Ft 

Fisher Price, Babakocsi, Bababolt Fisher Price, Babakocsi, Bababolt Fisher Price, Babakocsi, Bababolt
$ffff, $kiiradat3
babáknak és mamáknak
Chipolino, Babakocsi, Autósülés, Pihenőszék, Babahordozó Chipolino, Babakocsi, Autósülés, Pihenőszék, Babahordozó
Fisher Price, Babahinta, Pihenőszék, Babajáték

Baby Point, Babakocsi, Pihenőszék, Autósülés, Hordozó

Chipolino, Babakocsi, Autósülés, Pihenőszék, Babahordozó

Espiro, Babakocsi, Autósülés, Pihenőszék, Babahordozó
Chipolino, Babakocsi, Autósülés, Pihenőszék, Babahordozó Chipolino, Babakocsi, Autósülés, Pihenőszék, Babahordozó Chipolino, Babakocsi, Autósülés, Pihenőszék, Babahordozó